Moziban a tanodásokkal

2018. november 23-án, Vincze Máté tanár úr vezetésével, a tanodás gyerekekkel moziban voltunk, ahol a “A diótörő és a négy birodalom” c. Disney klasszikus élőszereplős adaptációját néztük meg.
A mesefilm megtekintése után pizzáztunk. Szép estét töltöttünk el együtt!

Moziban

Pizzasütés a “Jó Kis Hely”-ben

2018. november 16-án tanodánkban – tanodásaink legnagyobb örömére – a vacsora pizza volt. A gyerekek megfigyelhették a pizzasütés valamennyi fázisát. A sütés ideje alatt a tanodások közösen játszottak.

Köszönöm a segítséget önkénteseinknek: Danku Jenőnének, Kajláné Szakács Ildikónak és Románné Kiss Ágnesnek, Horváthné Orbán Katalin polgármester asszonynak, Botos Ildikónak a „Jó kis hely” szakmai vezetőjének és kollégámnak, Kiss Zoltánnénak. Úgy gondolom, hogy egy igazán sikeres délutánt tölthettünk el közösen.

Vincze Máté
szakmai munkatárs

Idősek Napja 2018

November 9.-én megrendezésre került a “Jó Kis Hely” közösségi tér rendezvényének keretén belül az Idősek Napja.
Botos Ildikó a “Jó Kis Hely” közösségi tér koordinátora köszöntötte elsőként a magosligeti idős- és szép korúakat.
Homoki Tamás a Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ vezetője szintén köszöntötte a jelenlévő
ünnepelteket és ünneplőket, melynek végén Márai Sándor versével búcsúzott:

Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

Köszöntők

Ezt követően az óvodások színvonalas előadására került sor, majd a “Jó Kis Hely” tanodásai következtek versekkel és tánccal.
Ovisok Műsora

Romwalter Éva énekesnő műsorában felcsendülő, remekül válogatott dallamok egyaránt csaltak mosolyt az arcokra és könnyeket a szemekbe.
Romwalter Éva előadása

A rendezvény zárásaként a vacsora következett, mely jókedvű beszélgetés mellett került elfogyasztásra.

További képek IDE kattintva érhetőek el!

A környék nevezetességei túra

2018. szeptember 15-én szatmári kiránduláson vettünk részt a tanodás gyermekekkel. Elsőként Tiszacsécsén Móricz Zsigmond szülőházát tekintettük meg. A szalmatetős paraszti ház, a benne lévő bútorok, a kiállított Móricz – kötetek, az udvaron lévő szobor méltó emléket állítanak az író előtt, amelyek mind – mind nagyon tetszettek tanulóinknak. Közösen felidéztük néhány alkotását is a helyszínen: az Iciri-piciri, A török és a tehenek még a legkisebbek számára is ismerős, több sorát közösen el is szavaltuk. A Hét krajcárral, illetve a Légy jó mindhalálig c. regénnyel pedig a nagyobbak találkoztak már irodalomórákon.
Túránk második helyszíne Túristvándi volt. A Kis-Túr mellett lévő vízimalom impozáns látványt nyújtott. A gyerekek a malom megtekintése után a körülötte lévő területet is felfedezték.
Ezt követően Fehérgyarmaton egy fagyizónál álltunk meg, ahol üdítővel és fagylalttal pihentük ki az eddigi túránk fáradalmait.

Végezetül a Tarpai – Nagyhegy Szőlőhegy Tanösvényén tettünk egy nagyobb sétát. A gyermekek élőben is láthatták a természetismeret – órákon tanultakat. A hegy lábainál jó lehetőség nyílt a fajfelismerési gyakorlatokra is: több növény- és állatfajt meg tudtak pontosan nevezni. Sajnos a hegytetőre nem sikerült feljutnunk az idő szűkössége miatt, de bízom benne, hogy egy következő kirándulás alkalmával sikerül ezt is pótolnunk.

Vincze Máté, a ” Jó Kis Hely” szakmai munkatársa

“Jó Kis Hely” – Közlekedés biztonsággal

2018.09.27.-én 10 órai kezdettel „Közlekedés biztonsággal” című előadásra került sor a Jó Kis Hely munkatársainak szervezésében az óvodások és iskolások részére. Újhelyi Tamás rendőr őrnagy és Szarka Gábor címzetes rendőr zászlós közreműködésének köszönhetően átfogó képet kaptak a gyerekek a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésről.

Közlekedés Biztonsággal

“Jó kis hely” – Tanoda és kirándulás

A településen, a “Jó kis hely” Közösségi Térben, megkezdte működését a tanoda is. Szintfelmérés után, Vincze Máté tanár úr vezetésével, megkezdődött a gyermekek egyéni fejlesztése is.

Jó kis hely - Tanoda

Tanulmányi kirándulás

Szeptember 8-án, a magosligeti gyermekek tanulmányi kiránduláson vettek részt a nyíregyházi Vadasparkba.
A ” Jó kis hely” szakmai munkatársa(Vincze Máté tanár úr) vezetésével, szülői kísérettel, 55-en vettek részt a programban.
A gyerekek és hozzátartozóik is jól érezték magukat!

Jó kis hely - Tanulmányi kirándulás

“Jó kis hely” közösségi tér

Első alkalommal került megrendezésre a “Jó kis hely” Közösségi Tér program keretén belül megvalósított Baba-mama klub első
rendezvénye Malmos Éva koordinátor szervezésében.

Jó kis hely - első alkalom

A Baba- mama klubunk első foglalkozását az együtt főzés keretében valósítottuk meg. Itt lehetőségük volt a mamáknak és a babáknak megismerni egymást beszélgetés keretében. Az édesanyák részt vettek a főzésben.

Jó kis hely közösségi tér

Jó kis hely közösségi tér

A gyermekek számára ugrálóvár, homokozó, hinta, csúszda, mászófal állt rendelkezésükre, amely az önfeledt játszadozást biztosította. Foglalkozásunkat együtt étkezéssel zártuk.

Jó kis hely - együtt főzés

Jó kis hely közösségi tér - Magosliget